Kiadványok a sísportról

7. rész

A sísport művelői ugyanúgy, mint más sportok szerelmesei mindig élénken figyelik, hogy sportágukról mikor milyen szakkönyv, önálló irodalmi mű, vagy újság, folyóirat cikk jelenik meg. És sajnos a sísport joggal hiányolhatja, hogy bár az egyik legnagyobb létszámú tömegsportnak ismerik el, a sajtó és a médiák nem sokat foglalkoznak vele. Talán az utolsó 11 év kivétel, amikor legalább telente három-négy alkalommal megjelenik a SÍ ÉS SNOWBOARD MAGAZIN, és 5 éve a SÍMÁNIA című újság, tisztelet a kitartó szerkesztőknek. Ezeken kívül az írott média, vagy más irodalmi termék vajmi keveset foglalkozott és foglalkozik a sível, csupán az utóbbi évek internetes próbálkozásai jelentenek egy kis reményt e tekintetben. Talán egy későbbi írásomban –ha megfelelő anyagot tudok hozzá gyűjteni – erről is fogok írni.

Most viszont azt tartom fontosnak, hogy 1933-ban a 311 oldalas (!) jubileumi évkönyvben Barcza Imre és Schőnviszky László tollából megjelent egy cikk, amely az 1884-1931 évek között megjelent írásokat foglalja össze. A szerzők írják, hogy a mintegy 600 írásmű szerzőjét, címét és megjelenés helyét tartalmazó jegyzéket néhány hónap munkájával gyűjtötték össze, ezért ez csupán a gerincét (!) jelenti a teljes bibliográfiának. Azt a reményüket is kifejezik, hogy a sízésről megírt írások részletes bibliográfiája talán rövidesen elkészül, amely teljes képet nyújt a megjelent írásokról.
Sajnos ez a bibliográfia (szerény ismereteim szerint) soha nem készült el, sőt azt hiszem, hogy ez az 1933-ban megjelent gyűjtemény az egyetlen, amely legalább egy közel 50 éves időszak síről szóló írásainak címét, szerzőjét és a megjelenés évét tartalmazza. Én itt arra vállalkozom, hogy az évkönyvben megjelent írásból egy kis statisztikát készítsek, arra is felkészülve, hogy az olvasók egy része kissé hitetlenkedve fogja a fejét csóválni, amire azt mondom, hogy higgyék el, tényleg ekkora termése volt az említett időszak síről szóló írásainak.
A szerzők három csoportban állították össze a jegyzéket: önálló művek, térképek és a folyóiratokban megjelent cikkek. Természetesen a napilapokban, pl. a Nemzeti Sportban megjelent írásokat ez a gyűjtemény nem tartalmazza.
Önálló mű kereken 50 jelent meg mintegy 20 szerzőtől. Ezek közül első Chernel István 1897-ben megjelent könyve, melynek címét sokszor említik a hazai sí történelemmel foglakozók: A lábszánkózás kézikönyve. Termékeny író volt Czant Hermann tábornok, aki főleg a katonai sízésről írt legalább 10 önálló művet. Jelenős volt Schwicker Richard dr. és Serényi Jenő dr. – a Szövetség első főtitkára – munkássága, akik nemcsak önálló művekkel gazdagították a sí irodalmat, de szerkesztői voltak a különböző időszakok Sí Évkönyveinek. Ugyancsak jelentős a sokszoros magyar bajnok Déván István munkássága, aki elsősorban szakkönyveket írt, de sok írása jelent meg a különböző folyóiratokban is.

A Magyar Királyi Térképészet 1927-31 között 4 téli sísport térképet adott ki, mégpedig a Börzsöny, a Budai hegyek, a Bükkhegység valamint a Pilis-hegység téli sport térképét. Talán ilyen az óta nem is jelent meg hézagos ismereteim szerint. (Ha valaki mégis ismer ilyet, írjon erre a honlapra.)
A folyóiratokban, évkönyvekben stb. megjelent cikkek száma meghaladja az 500-at. A szerzők között számtalan egykori síbajnok, síversenyző is szerepel. Az írások a címeikből ítélve igen sokszínűek, vannak kifejezetten a szakmával foglalkozók, igen sok a különböző sítúrák, versenyek leírása, vagy pl. egyesületek, klubok életéről szóló történetek. Az előbb említett szerzőkön kívül Bély Mihály, Delmár Valter, Háberl Aladár, Hefty Gyula Andor és Vigyázó János írói termékenysége jelentős. A visszaemlékezésben természetesen az összes nevet felsorolni lehetetlen, az említett szerzőket azért tartottam szükségesnek kiemelni, mivel ők gyakorlatban is ismerték a sísportot, fiatal korukban versenyeztek, később, pedig a sísport vezetésében is aktívan résztvettek.
A kiemeltek közül is fontosnak érzem megemlíteni Serényi Jenő dr. munkásságát, akinek 1906-tól az 1915-ben bekövetkezett hősi haláláig több mint 25 írása jelent meg amellett, hogy oroszlánrésze volt a Magyar Sí Szövetség megalakításában, illetve ő volt a Szövetség első főtitkára.

Azt gondolom, hogy a hazai sísport történelméhez nemcsak a versenyek, a téli tömegsport, és a bajnokok tartoznak, hanem a még fellelhető irodalmi művek is, ezért tartottam szükségesnek közre adni fentieket azzal, hogy a következő folytatásban a hazai sísport talán legjelentősebb és legtartalmasabb időszakát kísérlem meg ismertetni.

Schäffer János

INTERSÍ Utazási Iroda Sí és Snowboard utak - a legnagyobb választékban
1136 Budapest, Pannónia u. 18.Tel.: (+36-1) 329-2918 Fax: (+36-1) 349-3539 E-mail si@intersi.hu

Téli nyitva tartás: 2010. IX. 13-tól 2011. III. 18-ig | H-Cs: 9.oo-18.oo | P: 9.oo-14.oo | Sz-V: zárva

Nyári nyitva tartás: 2011. III. 21-től | H-Cs: 10.oo-17.oo | P: 10.oo-14.oo | Sz-V: zárva