A XX. század harmadik évtizede sokak szerint, akik a hazai sí történelmet ismerik, vagy a nagy öregek szerint, akik ezt az időszakot átélték, a magyar sísport legértékesebb és a legtermékenyebb évei voltak. Ez nemcsak annak köszönhető, hogy remek szervezők dolgoztak a sísportért, vagy hogy ebben az évtizedben igen sok tehetség bontakozott ki, hanem annak is, hogy a nemzetközi sí életben is nagyon sok pozitív, a sísportot színesítő változás történt.
Ez utóbbiról szólva, ebben az évtizedben markánsan szakosodott a sísport, 1932-től az alpesi versenyszámokban – műlesiklás, lesiklás, alpesi összetett – világbajnokságokat rendeztek évenként a korábbi északi – sífutás, síugrás – mellett, sőt az alpesi számokban a női versenyek is teret kaptak. 1936-tól pedig a Téli Olimpián is szerepel az alpesi sportág.
A hazai sísportban 1930-ig évente csak ú.n. összetett bajnokot avattak, a nőknél 1929-ben volt az első női bajnokság, melynek nyertese Kopeczky Anna volt. 1931-től a sífutásban a férfiaknál és a nőknél is a rövidtáv és hosszú táv is bevezetésre került, a férfiaknál ehhez a klasszikus északi összetett – síugrás és sífutás kombinációja – is bajnoki szám volt. Ugyancsak önálló bajnokság lett a síugrás, ahol 1931-ben az első magyar bajnok Ványa Pál volt. Az alpesi bajnokságokat a férfiak és a nők 1931-ben kezdték, és 1939-ig csak alpesi összetett bajnokokat avattak. Az 1931. évi alpesi összetett bajnok Iglói (Iglauer) László, a nőknél Szapári Mariann.
Az évtized tehetségei közül kiemelkedett Eleőd Anikó, Szapári Mariann és Kopeczky Anna, a férfiaknál a síugró Ványa Pál és Darabos Sándor, a sífutásban Marsik Andor, De Potterer Gerard, Bellóni Gyula, Kiss János, Kővári Károly. Külön kell említést tenni a ma 92-edik életévében remek szellemi és kielégítő fizikai erőben lévő Szalay Lászlóról, aki először az ifjúsági bajnokságok sorát nyerte, majd az 1936. évi téli olimpián a mai napig is egyik legjobb, 19-edik helyet szerezte meg az alpesi összetett versenyben.
Ez az évtized az univerzális sízők évtizede volt, szinte minden versenyző a sízés mindegyik szakágát űzte. Az a versenyző, aki a sífutás, síugrás és az alpesi számok közül legalább kettőben bajnok, a harmadikban pedig helyezett volt, kiérdemelte a KIRÁLY címet, ami külön díjazással nem járt, viszont a versenyző társak és a szakemberek ezt igen magas teljesítménynek ismerték el. Ezt a címet Szalay László először ifjúsági korában, majd 1940-ig még kétszer felnőttként elérte.
A Magyar Sí Szövetség megalakulásának 20 éves évfordulóján, 1933 telén, majd 1934-ben is rangos nemzetközi versenyt rendeztek a Mátrában, melyen sok akkori világnagyság vett részt, a legismertebb a norvég Sigmund Ruud, aki síugró világbajnok és többszöri érmes helyezett volt, ezen kívül lengyel, német és osztrák versenyzők is. Nagy attrakció volt, amikor a Jánoshegyi sáncon a két norvég ugró Sigmund Ruud és Kaare Treffen páros síugrást mutatott be az igen nagy létszámú hazai közönségnek. Ugyanezen években több száz oldalas igen nívós évkönyvek jelentek meg (először és eddig utoljára a hazai sísport történetében), melynek megszerkesztése és kiadása az akkori főtitkár Hensch Aladár érdeme.
1935-ben Lillafüreden rendeztek nemzetközi sporthetet számos külföldi versenyző részvételével a sízés mindhárom - sífutás, síugrás és alpesi – szakágában. És már ez évben elkezdték a versenyzők a felkészülést az 1936. évi téli olimpiára, amelynek Garmisch-Partenkirchen adott otthont, valamint szervezték a Szövetség 25 éves évfordulójára az első Magyarországon rendezendő FIS nemzetközi verseny előkészületeit.

Schäffer János